Könyvajánló

Vissza

Ezoterikus könyvek

Gyerekkorom óta szeretek olvasni. Egy más világba visz minden könyv. Persze életem minden korszakának meg vannak a saját írásai, amik valami oknál fogva a kezembe kerültek. Mindegyik adott valami útra valót számomra.

Ha leülök olvasni, egy pillanat alatt megváltozik körülöttem minden. Megszűnik a külvilág, megszűnnek, a hangok a körülöttem lévő emberek és belecsöppenek egy varázslatos világba, ami magával ragad. Más lesz a világ színpada. Már egy másik országban, városban lélegzem. Lehetek király vagy királylány, lehetek ördög vagy angyal, de választhatom a bölcsek bölcsét vagy épp a legokosabb boszorkányt. Mindegy, épp melyik szereplő tulajdonságát szeretem meg. Az ő lelkével élek, az ő érzelmeit érzem mind addig, míg ismét a jelenbe kell lépnem.

Két olvasás között persze ugyan úgy a gondolataimba maradnak a szereplők és maga az egész világuk, és bevallom őszintén, ilyenkor alig várom, hogy megint velük lehessek. Nagyon sok könyv, írás van, amit többször is képes vagyok elolvasni, csak azért, hogy újból a szereplőkkel lehessek és élhessem az életüket.

De van olyan írás is, amit azért veszek kézbe megint, hogy új bölcsességeket kapjak írójától. Mert titkon tanítanak Ők bennünket olvasókat, ha egy kicsit figyelmesebbek vagyunk. Egyik hozzám legközelebb álló ilyen írás:

Paulo Coelho: Az alkimista című könyve

 A történet egy andalúz pásztorfiúról - Santiagóról szól. Aki elindul, hogy beteljesítse álmait, melyek egy piramishoz vezetik őt, ahol majd megtalálja élete nagy kincsét.

    Feladja addigi életét és  végig zarándokolja Afrika északi sivatagos részét. Találkozik jó és rossz emberekkel, akik  akadályozzák vagy segítik az útján. 

     Nagy segítője egy alkimista, akitől megtanulja, hogy mindig  hallgasson a szívére, vegye észre a sorsára utaló jeleket, és igyekezzen beteljesíteni „Személyes  történetét”, álmait.

 

A könyv fontos üzeneteket hordoz az olvasók milliói számára ezért is lett siker könyv a világ minden táján.Hiszen minden emberi léleknek valóban meg van a saját „Személyes Története”.

Mindenki azért született le erre az életre, hogy véghezvigye azt, amit annak idején bevállalt. És nevezzük univerzumnak, vagy égi segítőknek, de valóban jeleket kapunk tőlük, hogy merre is menjünk.

Nekem sokat adott Santiago története és ma már - bevallom őszintén -, nagyon sokszor felteszem a kérdést, hogy – ezt a jelet most miért is kaptam, mit is kell belőle tanulnom? Van, amikor rácsodálkozom egy-egy üzenetre és nem tudom hová tenni a jelentését, de később napok vagy hetek múlva meg érkezik a válasz.

Mert ugye tudjuk, véletlenek nincsenek..... 

Aki nem olvasta még a könyvet, annak nagy szeretettel ajánlom, nem fog benne csalódni.

megosztás

Fatal error: Uncaught Error: Call to undefined function mysql_close() in /var/www/lelkednek/data/www/lelkednek.hu/index.php:16 Stack trace: #0 {main} thrown in /var/www/lelkednek/data/www/lelkednek.hu/index.php on line 16