Változás

Vissza

 

Útelágázás előtt..

Kicsi koromban soha nem szerettem a változást, mint általában minden gyerek. Akkor éreztem magam jól, ha minden mindig úgy történik, ahogyan megszoktam. Aztán persze az élet diktált, sok-sok változást hozott, hol jobbat, hol rosszabbat. De bevallom őszintén kis idő elteltével még az akkori rosszak is hoztak jó dolgokat. Mert ha nem változtattam volna, akkor beleragadtam volna abba a „mocsárba” és soha nem állok fel.

Sajnos a tapasztalatom az, hogy rengeteg ember van úgy az életével, hogy - jó ez így nekem, nem mozdulok ki belőle, nem akarok változtatni rajta. Sodródik a mindennapokkal és nem is veszi észre, hogy lehetne másképp is élni. Boldogan és kiegyensúlyozottan, ahogy gyerekkorába eltervezte.

Pedig a változás jó dolog, nagyon nehéz meghozni a döntést, azt belátom, de megéri.


Olyan ez, mintha egy útelágazáshoz érkeztünk volna.

Megállunk előtte és azon gondolkodunk, hogy folytassuk tovább ezen az úton ahol eddig is haladtunk, és dolgozzunk tovább olyan energiákkal, amit már ismerünk, vagy válasszuk a másikat.

Ami ugyan sokkal rögösebb és nehezebb, tele ismeretlen dolgokkal, de mégis valami újat tartogat számunkra. Egy új kapcsolatot, munkahelyet, új barátokat.

 

 

A régit elhagyni kockázatos, de hidd el nekem, hogy annak is meg van az oka, hogy miért pont akkor és ott kapod meg ezt a lehetőséget. Mert hiszen a változás egy lehetőség a Te számodra, hogy változtass a dolgokon, az életeden.

Egy lehetőség és ugyanakkor egy figyelmeztetés is az égiektől, hogy valamit rosszul csinálsz, nem jó úton haladsz. Nem azok az emberek vannak már melletted, akiknek az az érdekük, hogy segítség a fejlődésedet, hanem pont azok, akik már csak kihasználnak, lehúznak Téged, és elhitetik veled, hogy többre nem vagy képes és az életed úgy jó, ahogy van.

Persze a lehetőséget, amit kapsz vagy kihasználod, vagy nem. A döntés a Te kezedben van.

De azt se felejtsd el, ha rosszul döntesz, akkor előbb vagy utóbb rá fognak kényszeríteni a változtatásra. Csak akkor már nem lesznek olyan gyengédek. Kicsit erőszakosabb figyelmeztetéssel fognak a jó útra terelni. Például: betegségek gyanánt, vagy átélhetsz egy balesetet. De előfordulhat, hogy megszűnik a munkahelyed, ezért teljesen más utat kell választanod.


Így kérlek, jól gondold meg, hogy merre mész.

Ne feledd a változás ugyan nehéz, de mindig pozitív dolgokat hozz, ajándékokat tartogat számodra.

És hidd el nekem sokkal jobb lesz az életed, mint annak előtte, tele titkokkal és csodákkal, amit nem is hittél volna, hogy a Tiéd lehet.

 

 

 

 

 

megosztás

Fatal error: Uncaught Error: Call to undefined function mysql_close() in /var/www/lelkednek/data/www/lelkednek.hu/index.php:16 Stack trace: #0 {main} thrown in /var/www/lelkednek/data/www/lelkednek.hu/index.php on line 16