Csodacseppek

Nagy tisztelője és használója vagyok ennek a csodálatos módszernek/ eszköznek. Hitemet igazolja, hogy valóban a testi betegségek a lelkünk mélyén születnek meg, és ha rossz úton haladunk, lelkünk nincs harmóniában, akkor testünk jelez. Figyelmeztet, jeleket ad, hogy visszatérítsen a helyes ösvényre.

 

Az 1930 évek elején Dr. Edward Bach (1886-1936) walesi származású angol orvos felfedezte azt a módszert, melynek segítségével képes volt közvetlenül befolyásolni a lélek negatív állapotait. Kutatásai során 38 (37+1) vadon élő növényt talált, amelyeket különböző kóros lelkiállapotok kezelésére használt. Módszerét nem véletlenül nevezik Bach-virágterápiának, hiszen az eszenciákat a növények virágaiból készítette el.

A Bach-virágterápia a holisztikus gyógyászat egyik gyöngyszeme: teljes emberképpel dolgozik, a valódi okokat keresi és kezeli. A betegre koncentrál és nem a betegségre, nincsenek mellékhatásai, fájdalommentes, a természet adta anyagokkal és erőkkel gyógyít.

A virágterápia megértéséhez elengedhetetlen, hogy megismerjük, hogyan is vélekedett Edward Bach magáról az emberről. Ehhez először meg kell vizsgálnunk, mit nevezünk egészségnek, és mi a betegség.

• Az első igazság az, hogy az embernek Lelke van és ez igazi önmaga, hatalmas, isteni lény, minden dolgok teremtőjének gyermeke, amely a test – a Lélek földi temploma – csupán gyenge tükörképe. Lelkünk, a bennünk és körülöttünk lakó Istenség, megszabja életünket, ahogyan neki tetszik; vezet, védelmez és bátorít minket, amennyire engedjük, éberen és jó akaratúan mindig arra törekszik, hogy jobbulásunkra vezessen bennünket. Magasabb rendű Énünk, mint a mindenható sziklája, legyőzhetetlen és hallhatatlan.
• A második alapelv azt mondja ki, hogy mi, ahogyan e világon magunkat ismerjük, azért vagyunk itt, hogy megszerezzük mindazt a bölcsességet és tapasztalatot, amit az ember földi tartózkodása alatt csak megszerezhet, hogy kifejlesszük magunkban a hiányzó erényeket, és eltűnjön belőlünk minden, ami rossz és ellene van lényünk tökéletesedésének. A Lélek tudja, hogy mely környezet és mely körülmények a leghasznosabbak a számunkra, s azért olyan helyre állít minket az életben, amely a legjobban megfelel ennek a célnak.
• Harmadszor meg kell értenünk, hogy rövid utunk e földön, amit életnek ismerünk, csupán egy szempillantás fejlődésünk történetében, rövid, mint egy iskolai nap az egész fejlődésünkhöz képest. S jóllehet pillanatnyilag csak ezt az egyetlen napot vagyunk képesek áttekinteni, intuíciónk azt súgja, hogy tulajdonképpeni kezdetünk végtelenül távol esik születésünk pillanatától, és fejlődésünk lezárása végtelenül távol van halálunktól. Lelkünk, valódi énünk hallhatatlan, s testünk csupán múlandó burok, mint egy ló, amit megülünk, hogy megtegyünk egy útszakaszt, vagy egy szerszám, amelyre valamilyen munka elvégzéséhez szükségünk van.
• Ezután következik a negyedik alapelv: amíg lelkünk és személyiségünk harmóniában van, addig örömben és békében, boldogságban és egészségben élünk. Ha viszont személyiségünk – akár világi vágyak, akár mások befolyásának hatására – letéved a számára kijelölt ösvényről, konfliktus keletkezik. E konfliktus a betegség és boldogtalanság gyökere. Teljesen mindegy, milyen feladatunk van a világon – cipőpucolók vagyunk vagy uralkodók, földbirtokosok vagy napszámosok, gazdagok vagy szegények – amíg e feladatot lelkünk parancsával összhangban végezzük, minden jól megy. Biztosak lehetünk benne, hogy mindaz, ami elénk kerül az életben, legyen magasztos vagy alacsony, a tovább lépésünkhöz leginkább szükséges feladatokat és tapasztalatokat hozza meg számunkra, s a lehető legjobb feltételeket teremti meg fejlődésünkhöz.

  Az utolsó nagy alapelv minden dolgok Egységének felismerése: minden dolgok teremtője a szeretet, és minden, amit ismerünk, végtelen formagazdagságában e szeretet megnyilvánulása – legyen szó bolygóról vagy egy kavicsról, csillagról vagy harmatcseppről, emberről vagy az élet legalacsonyabb rendű formájáról. Megláthatjuk e nagyszerű koncepció gyenge visszfényét, ha teremtőnket hatalmas, szeretet és jótékonyságot sugárzó napként képzeljük el.

/ Gyógyítsd tenmagad 1931/